helló holnap! - fenntartható fejlődés

Ó, Nap. Ó, ezt inkább ne most. Morcosan húzom fejemre a paplant, de a kis gömböcből áradó zenebona kegyetlenül bokán ragad és végig rángat a hideg járópadlón át a fürdőig. Homályos az egész mindenség, próbálok zoom-olni, majd intenzív csipatörlés és ébresztő hideg víz következik. Remeg a testem, érted, drága koffein.

Muszáj hozzájutnom az adagomhoz. Az instant porfelhőért nyúlok, de hideg vízbe borítva a kávépor csak lustán úszkál a pohárban. Haladj már, haladj már, sziszegek neki, de nem hallgat rám. Máshonnan kell beszereznem a cuccot. 400 méterre a boltban, maga a Kánaán. Tutti-frutti ízű, pirosan csillogó Hell, 250Ft-ért, félliternyi energia szörny, Monster három ízben 430Ft-ért. Elegánsan és büszkén hülledező Red Bull 400Ft-ért, ezüstszínű, cirill betűs Kalasnyikov 170Ft-ért. Ütöm a parasztot és a királynőt, hosszú lesz a nap.
Ásító szavakkal jó reggeltezek a pénztárosnak, miközben alig várom, hogy kinyithassam az élet forrását. Rutinos és kedvelt mozdulatsoromat végzem: finoman végighúzom az ujjam a doboz hűs tetején, megállítom a nyitópontnál, körmömet becsúsztatom a fülecske alá és finoman feltolom a zárat. A piros nyitóka áthatol a fém fedőn és feltárul előttem a piros, buborékos, energiaforrás. Mohó kortyokkal iszom a kellemes vegyes gyümölcs ízű Kalasnyikovot és lassan érezni kezdem azt is, hogy a katatón kómából kezdek kikecmeregni.

Ötletelünk a csoporttal, kezd kiszínesedni a világ és egyre nagyobb látószögben látom a világot, de hiba csúszik a gépezetbe: időnként még most is kénytelen vagyok ólomsúlyú kezekkel takargatni a szájtól a gyomromig megnyíló alagutat.
Eközben egyre többet gondolok a zsebemben lévő adu ászra. Az álmosság felülkerekedik a logikán és Kalasnyikov ide, Kalasnyikov oda, megadom magam a Red Bullnak és szárnyra kelek.

Az ár-érték viszony egyből megnyilatkozik. Míg a korábban szenvedélyből végigkóstolt olcsóbb társaiból, egy-kettő meg se kottyant, a piros bika eléggé rám ijeszt. Nyomottságom ugyan kitart még egy darabig, de a szívem elkezdett dub step ütemeket játszani. A mellkasomban lejátszódó buli ritmusát azonban lassan, de biztosan nekem is sikerül felvennem. Pörög a nyelvem, cikáznak a gondolatok, ellenségemet, a fáradtságot pedig egyelőre kizártuk a partyból. Ropog a billentyűzet az ujjam alatt és energia-erőműnek képzelem magam. Pörgetem a hajtóművet, használom a magasfeszültséget, égetem a villanykörteként felvillódzó ötleteket, mert érzem, hogy a csoda nem tart sokáig. Táncolnak a betűim és ameddig a dub step ütemek normalizálódnak, úgy érzem ez az élet körforgása. Lelassulni és felgyorsulni. Mindig megújítom magam, bennem konzerv energia van.
De nem állok meg. 

Nagy Kátya